fbpx

Pályázatok

Moór Gyula tudományos pályázati kiírás

Eredmények

2020. március 26-án a Moór Gyula Jogtudományi Pályázat ítészei, név szerint

Dr. Darázs Lénárd, az Eötvös Loránd Tudományegyetem általános rektorhelyettese és az Állam és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszékének egyetemi tanára; Gál András Levente, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője; Jobbágy László, a Digitális Jólét Nonprofit Kft. ügyvezetője és Jámbor Kornél, a Hunexpert Kft. szakmai vezetője az előzetes szakmai bírálatok áttekintését követően meghatározták szekciónként a díjazott pályaműveket, amelyek a következők:

Adatvagyon

I. Helyezett

Szikszai Marcell

ME ÁJK - jogász
Orwell már Kínában is? A társadalmi kreditrendszerek

Pályamű megtekintése

Digitalizáció

I. Helyezett

Dr. Ritó Evelin

ME, Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola - PhD
Az okos város, mint a digitalizáció nagy vívmánya

Pályamű megtekintése

II. Helyezett

Büki Bettina

PPKE JÁK - jogász
A Gazdasági Versenyhivatal fogyasztóvédelmi tevékenysége a digitális piacokon az információhiány és a megtévesztő mulasztás tükrében

Pályamű megtekintése

III. Helyezett

Balázs Barnabás

PPKE JÁK - jogász
Hogyan legyek felejthető?

Pályamű megtekintése

Mesterséges Intelligencia

I. Helyezett

Ferencz Bálint

ELTE, Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola - PhD
00110011 – mondta a bíró, és felmentette a vádlottat. Az algoritmikus döntéshozatal aktuális kérdései

Pályamű megtekintése

II. Helyezett

Dr. Csitei Béla

SzIE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola - PhD
Az autonóm járművek és a büntetőjogi felelősség, avagy gondolatok a bűncselekmény fogalmának alkalmazhatóságáról

Pályamű megtekintése

III. Helyezett

Szilvásy András

PPKE JÁK - jogász
A mesterséges intelligencia kihívásai a szellemi alkotások jogában

Pályamű megtekintése

 

Minden pályázónak gratulálunk a magas színvonalú, szakmailag előremutató pályamunkájához!

A díjazottak az emlékplaketten, oklevélen és pályadíjon túlmenően reményeink szerint egy kellemes és hasznos lehetőség élményével is gazdagodtak.

A Digitális Jólét Program Kiválósági Központjának honlapján bővebben olvashat a pályázat díjátadójáról és utóéletéről, az alábbi honlapon: https://studio.djnkft.hu/moor-gyula/

 


 

Moór Gyula tudományos pályázati kiírás

A Digitális Jólét Nonprofit Kft. a Hunexpert Kft-vel mint lebonyolítóval közösen Moór Gyula jogtudós emlékére tudományos pályázatot hirdet. A pályázat mottója:

Digitális Jólét Program (DJP) – áttörés a digitális fejlesztésekben

A pályamunkákat az alábbi szekciókban lehet benyújtani:

  1. Digitalizáció
  2. Adatvagyon
  3. Mesterséges Intelligencia

A pályamunkák a felsorolt területeken felmerülő jogalkotási, jogalkalmazási kihívásokat, az azokra adható válaszokat mutatják be, hazai és nemzetközi példák bevonásával.

A pályázatok beérkezési határideje: 2020. február 28.

I. Részvételi feltételek

A pályázat

  • jogász egységes, osztatlan képzésben / állam- vagy jogtudományi doktori képzésben (PhD) részvevő hallgatók részére

kerül meghirdetésre.

Nem vehet részt a pályázaton, aki a pályázat valamely Bíráló Bizottságának tagja, illetve bíráló bizottsági tag Ptk. szerinti hozzátartozója.

II. A pályázatok benyújtásának tartalmi követelményei

Pályázni kizárólag olyan dolgozattal lehet, amelyet korábban nem nyújtottak be más, munkavégzéshez közvetlenül kapcsolódó célból, továbbá közzététel, megjelentetés (publikáció) céljából.

Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmet a hivatkozások és idézések korrekt használatára.

A pályázónak törekednie kell a dolgozati témával kapcsolatos vitatott kérdéseket tartalmazó tudományos közlemények teljes körű idézésére.

A pályázati kiírásban megjelölt témakörök nem minősülnek dolgozatcímeknek. A pályázók az egyes témakörökön belül dolgozzák ki pályaműveiket, akár annak egészét, akár annak csak egy jól körülhatárolt részét illetően.

A pályaművekben külön fel kell tüntetni mind a választott témakört, mind pedig a dolgozat szerző által adott címét.

III. A pályázatok benyújtásának formai követelményei

a) Általános követelmények:

  • A dolgozatok maximális terjedelme 3 szerzői ív (egy szerzői ív negyvenezer leütés, lábjegyzetekkel és szóközökkel együtt).
  • A szöveget rich text (.rtf) fájlformátumban, 12-es betűmérettel, Times New Roman betűtípussal, sorkizárttal, másfélszeres sorközzel, 2,5 cm-es margóval kell írni.
  • A dolgozatokat tartalomjegyzékkel és irodalomjegyzékkel kell ellátni.
  • A végjegyzetek használata mellőzendő, a lábjegyzeteket arab számmal kell számozni 1-től kezdődően.
  • Internetes forrásokra történő hivatkozás esetén a szerzői és cím adatok mellett fel kell tüntetni a forrás elérését (url), valamint a letöltés, illetve megtekintés dátumát.

b) A benyújtás technikai tudnivalói:

A pályamunka valamennyi példányán szükséges feltüntetni:

  • a választott témakört és dolgozat címett,
  • a pályázó nevét és képző intézményét, illetve képzését,
  • a képzési szintet (graduális/PhD).

Például:

Mesterséges Intelligencia
A Mesterséges Intelligencia alkalmazási lehetőségei a jogtudományban
Kiss Eszter, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola
PhD hallgató

A pályázatokat pdf formátumban palyazat@hunexpert.hu email címre kérjük beküldeni, a beérkezésről visszaigazoló e-mailt küld a Hunexpert Kft.

IV. Pályamunkák elbírálása

A dolgozatokat az adott terület kiemelkedő szakembereiből álló Bíráló Bizottságok értékelik szekciónként. A dolgozatokat a Digitális Jólét Nonprofit Kft., az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatói, továbbá esetlegesen további, a szakterületen érintett közigazgatási szakemberek anonim módon értékelik. Az értékelés alapján a Bíráló Bizottságok tesznek javaslatot szekciónként a pályadíjak odaítélésére, illetve Digitális Jólét Nonprofit Kft. ügyvezetője részére különdíj vagy egyéb elismerés odaítélésének lehetőségére.

V. Pályamunkák díjazása

A pályamunkák díjazása szekciónként az alábbiak szerint történik:

  1. hely: emlékplakett, 300.000 Ft és háromhetes gyakorlat a Digitális Jólét Nonprofit Kft.-nél,
  2. hely: emlékplakett és 200.000 Ft,
  3. hely: emlékplakett és 100.000 Ft.

A pályadíj adó- és járulékköteles jövedelem. A kiemelkedő pályamunkák a Digitális Jólét Nonprofit Kft. ügyvezetőjének döntése alapján különdíjakkal és elismerésekkel is jutalmazhatók. A pályadíjak odaítélésekor a benyújtott pályamunkák szakmai színvonalának függyvényében a Bíráló Bizottság dönthet arról, hogy az adott szekcióban állít-e fel díjazási sorrendet.

VI. Pályamunkák publikálása

A Hunexpert Kft. a nyertes pályaműveket a hunexpert.hu weboldalon kívánja megjelentetni, de a szerzőnek lehetősége van a pályaművek más weboldalon, illetve kiadványban történő publikációjára is a bírálati eljárást követően.

Budapest, 2019.12.20.

Adatkezelési tájékoztató